Vulkánok, fügefák

Aki a költő tartalmait elsőre tudni akarja, olvassa el Vojtina levele című versét 1952-ből, ezt a maga mentségére íródott ars poeticát. Aki elsőre tudni akarja, mekkora költő, olvassa el a Heszperidák kertjén innen című nagy filozófiai költeményét. Válaszra talál, de az életmű zsongító élményeitől megfosztja magát.

Úgy éreztem, Takáts Gyulát ismerem, de most összegyűjtött verseivel találkozván róla való tudásom hiányai versről versre bizonyítódtak. Az egészet látnom olyan, mintha egy nagy erdőben járnék, ahol még egy jó betyár is előugorhat, aztán virágos tisztás, szélén forrás, a szarvasok itatója, szélén falu földművesekkel és mesteremberekkel, távolabb kék pára, oda igyekszik a vándor a halak és sirályok közé, a vulkánok, várak tövébe, a szőlős oldalakra. Változnak az évszakok, ám ez csak a felszín.

Valóban pannon költő, de úgy, ahogy anyjának gyermeke. Mint Illyés Gyula is pannon költő, régebbről Berzsenyi és Vörösmarty. Természetesen mindegyik más. Takáts Gyula a maga természete szerint az és nagy. Jó lenne beismernünk, hogy a magyar költészetnek is több nagy ága van nagyjaiban, s itt megláthatnánk Takáts Gyulát. Ő az emberi természet vágyainak teljesüléséért ír, a teljes fölszabadulásért, a harmóniáért. Láttatja a világot, terített asztalhoz ültet bennünket. Történelmünk plebejusi rétegeiben régészkedik, s egészen Krétáig szellemi örökségünk vizein hajózik. Mondja, a kétkezieken múlik a világ, szép az a munka, ha a szőlőt nem veri el a jég, s a téli présházakban fölcsillan a pohárban a nyár.

Ráfogták, Vojtina levelé-ben olvashatjuk, polgári költő, ma talán azt, hogy nem közéleti, vagy talán nem írja meg a történelmi változásokat. Az utóbbi negyven évet az ő költészetéből megismerhetnénk: háború, szabadságunk tavasza, ötvenes évek, ahogy az időben megítéltetett. S a lélek belső története a rácsodálkozástól, az idilltől a filozófiáig leírásban, dalban és bonyolult versgeometriában.