Befejezte a Görény

Ha prózaíró lennék, így írnám meg anyám utolsó paraszti évét.

 

*

 

Az Öregasszony egy kis házban él gyerekei nélkül. Ősszel majd a városba költözik. Addigra be kell takarítani, ami eddigi életéből itt maradt még. Nemcsak a termést, a szenvedést is.

Tavasszal traktorért kunyerál, földjét kellene fölszántani a kukorica alá. A földet fölszántják, bevetik, gazirtóval megtisztítják.

Vesz tizenhat naposcsibét. Öt tyúkja tojik a tavalyiakból. Vörösek, ő sem ismeri fajtájukat. A csibéket meleg konyhájában neveli drótos ketrecben. Tiszta szobája jégverem májusig, míg az ablak melegében méhek játszadoznak, a földes szobában árad a tél a földből, dunyhákból, bútorokból. Kis hűtőszekrénye fölösleges annak a kiló húsnak, amit kisebbik lánya minden hétvégén meghoz, a húst lerakja a kamrába, de sokszor elfelejti becsukni az ajtót.

– Te rohadt macska! – mondogatja, aztán elszégyelli magát, mert egyetlen társa, aztán megint szidja a macskát. Beszélgetnek. Későn gyújt villanyt. Nem tudni, spórol-e, vagy hogy jobban elgondolkodhasson. Mindig a sötétben találják. Jár a földjére, a boltba, az orvoshoz, a templomba, a temetőbe. Lábai rosszak, már a jobbik is hozzáromlik a balhoz, ahhoz a szegény balhoz, amivel mindenbe beleütődik, azzal esik és attól jajgat. Megjön a tavasz, a nyár. Folynak a dolgok. A magányos öregek munkáját mindenki ismeri. Ismételnem fölösleges lenne, milyen reménytelenül lassú egyedül.

Ha már novellába kezdtem, meg kell fordítanom a beszély irányát, egy történet köré kell csavarnom, melynek címe a Görény.

1978 májusában megjelentek a görények. A szomszéd faluból jöttek észak felől. Senki sem tudja, hogyan vonult át a határon földszintes seregük, és hány köbméter bűzt nyomtak ki hátsó felükből, míg a szélső házig értek. Az üres szélső ház megdöbbenthette őket, baromfit nem találtak. De ez a fajta sose fordul vissza, hát mentek tovább az első baromfiólig. Görények, nyestek, menyétek, rókák és minden ragadozók rejtőzködők valójában. Csak prédájuk csonkja, tolla marad a véres porban. Ezért nem mondják őket többes számban.

– Itt vannak a görények! – sose lehet hallani.

A falu széléről megindult a hír, itt is, ott is mennyi szárnyast fojtott meg a Görény. Itt csak a felét, amott az egész baromfinépet. Valaki meglátta szobája plafonján átütő húgyuk nyomát – kénnel kifüstölte őket, de nem látott belőlük egyetlenegyet sem. Aztán három házzal beljebb minden csirkevért kiszívtak. Valaki szellemjárást hallott a padlásán, ha tudta volna, mi a boszorkányok éjszakája, biztosan arra gondolt volna. Kutyáit fölfogdmegezte a padlásra, az egyik visszafutott, a másik elkezdett kotorni. Átharapta a görénykölykök nyakát, azt mondják, tíz maradt ott. A szülők elmenekültek az Öregasszonyig, aki már kitette naposcsirkéit az ólba.

Július 20-án ezt írta kisebbik fiának:

„A Pista bácsi elég jól néz ki, szegényeknek elloptak 5000 forintot és nem is lesz meg. Engem is nagy kár ért, 15 drb vágócsirkét és két tyúkot megölt a görény egy éjjel, most már csak 3 tyúkom van, minden este behozom a kamrába, kiszívta a vérét és a fejét és a nyakát is lerágta, cseresznye sok volt, szedtek is le.”

Itt kellene az írónak a csavaron még egyet fordítania. Az író is szereti a sült csirkevért reggelire. Zsírban dinsztelt vöröshagyma- és zöldpaprika-szeletekre rákeverni, míg feketére nem sül, s reggelire egy kupica pálinka után friss kenyérrel megenni. S azok a déli harangszóba keveredett rántotthús-illatok! S az uborkasaláta kesernyéje! De az író visszaengedi a csavart addig a sírásig, jajveszékelésig, ami azon a reggelen történt. Minden halott hosszan tartó siratásába egy akkord az az óra.

– Magának megmaradtak? – kérdezte szomszédját az Öregasszony, mikor három vörös tyúkját hóna alá rakta, hogy együtt háljon velük. A szomszéd éppen az ólba hívogatta fehér csirkéit: Híba pitye, híba! A tyúkól beton volt.

Az Öregasszony egyik tyúkját levágta haldokló húgának, a másikat kisebbik fiának, a harmadikat a Mária napi búcsúra látogató két lányának. Bár lehet, hogy valamelyiket halottai emlékére ette meg. Ette, míg el nem fogyott. Talán még ma is abból él.

Akkor tudta meg, hogy el kell menni innen, mert a görény bemehet a konyhába, és akkor már talán nem is látja meg a Görényt.

Nehéz kegyelmet kapott az ősztől. Ingre vetkőztető melegben tizenegy napig szedte a kukoricát. Harmatban kezdte, harmatban fejezte be. Elesett a torzson, mikor keménypapírral fenekezett rossz kosárban hordta halomba a csöveket. Nem vitt a mezőre vizet, nehogy szomjasabb legyen a mezőn, csak otthon ivott három bögrével.

Aztán eladta a kukoricát, tojósa nem maradt, elmehetett.

 

*

 

Befejezhetném. Lehetne pontos leírása a pakolásnak.

Azt mondja:

– Öreg tölgyet nem lehet átültetni.

Megkérdezem:

– Mi lesz a macskával? A macska a házhoz tartozik.

– Vannak még egerek – mondja.

– De a görény hova megy? – kérdem.

– A gerínek?

Kiskoromban veszekedtem egy jutasi vasutassal.

– Tudod-e, mi a gerín?

– Az nem gerín! Az Görény!