Képzelgésből fakadt

Képzelgésből fakadt, mégis való igaz, hogy ezt a verset lezuhant repülő kapitányának egykori asztalán írom, s lassan huszonöt éve minden művem innen indul kétséges útjára, talán valami fölfoghatatlan akarat következtében épp ezt vásároltam meg a használt bútorok közül, ha már figyelmet keltett, mert nem a fiókjain állt, ahogy a többi irodai szörny, lábai lefelé vékonyodtak, s a kétoldali ládaszerű irattartókra íveltek, hogy majd az egész, a szabad polcokkal együtt, amit a terjedelmes asztallap fog össze, repülőformát képezhessen. Aki túladott rajta, nem gondolhatta végig, micsoda kiváncsiságot indít el az ismeretlen tulajdonosban a fiók alá csúszott anziksz, hogy a mélykékkel lakkozott touloni lapnál nagyobb talányok csomóit próbálom kibogozni, pedig csak egy távolban nyaraló férj küldte el családjának az értesítést, ami majd eltűnik, nálam is elveszett, lehet, örökre elkallódott papírjaim közt, s nem emlékszem, világosan, miképpen tudhatom foglalkozását, csak azt a képtelen ijedtséget idézhetném föl most is, ami akkor belém állt, hátha valamelyik évekkel előbb lezuhant külföldi magyar repülőjárat kapitánya volt ő. Én meg valami beláthatatlan szerencsétlenség kiszemeltje az ő íróasztala által, bár addig csupán kényszerképzetnek véltem, miközben ott dolgoztam és nyárfalevél-árnyakat figyeltem, amint lankadatlan cicáznak papírjaim napszítta fedélzetén, amíg a zuglói Vadász vendéglő söntéspultjánál mellém nem állt egy félittas zöldségárús fiú, s beszélt, arról beszélt, ami föltételezéseimet igazolta, hogy a történet végre beteljesedjen, mert minden rejtélynek muszáj egyszer csak kiderülni, bár az a tengeri képeslap nem került elő azóta sem, mintha még rólam is valami titokzatos üzenetet tartogatna.