Bizonytalansági állandók
| Ez a valahányadik balkáni háború az enyém is, |
| ifjuságom vidékein robbannak a bombák, |
| egyszeri nyaramat verik szét decemberré, |
| amikor több voltam holmi jöttmentnél, mégsem |
| odavalósi, mégis attól lettem olthatatlan szerelmes |
| távoli asszonyba, anyanyelvbe, szülői krumplibokorba, |
| eléggé naiv, hát bizalmas az emberiséggel, |
| hogy annyi év után is fájjon, és tehetetlen |
| gondoljam végig, már akkor elkezdődött, amikor |
| az előző befejeződött az ottaniaknak, |
| csak nem akarták tudomásul venni, megmaradásuk |
| érdekében, a Balkán bizonytalansági állandóit. |
|
| Akár a belgrádi pályaudvart, hol megérkezve is |
| mindig csak átutaznak, s nem jutnak sehová, |
| összetévesztik magukat a másik idegennel, |
| beszemetelik egymást apátiával, annyit érnek, |
| mint az érvényes, érvénytelen menetjegy, |
| csomagok rabszíjára fűzve kit érdekel, |
| kicsoda az a másik, hogy délre száll-e föl, |
| miközben északra menne, lekésett csatlakozások, |
| félreértett vágányok miatt, akár a menekültek, |
| fedél nélkül várnak a régi dicsőség partizánsapkája alatt. |
|
| Bár kétséges a menetrend, akkor azért még |
| eljutottam Szkopjéba Koszovó felől, éjjel, |
| azon a völgyhídon, melyről most vagonok |
| ágaskodnak, csak az állomások vörös ködét |
| láthattuk egyetlen utitársammal, az orosz |
| rovarirtó pilótával, s nem gyanakodtam |
| a kubányi főtt tojás és a barackpálinka |
| fogyasztása közben semmiféle merényletre, |
| nem tudakoltam, mi dolga lehet Pristinában |
| egy külföldi rovarirtó pilótának tél elején, |
| ő sem kérdezte, miért épp Makedóniába megy |
| ösztöndíjasnak egy magyar fiatalember, |
| akkor még nem féltünk egymástól, és nem volt |
| annyira feltűnő a belföldi utasok hiánya. |
|
| Különben oda-vissza annyiszor, csak a |
| személytelen testrészek agressziójára emlékszem, |
| kéz-láb önzésre, a horkolásra vállamon, míg |
| folyosón is alszanak ajtóra támaszkodva, |
| fekve hosszában és haránt, menekülttábori |
| pózokban ébredésig, miközben minden véletlen |
| érintés valamely nemzet önérzetét sérti, |
| talán a szkopjei pályaudvar is attól olyan romos, |
| pedig én egyedül érkeztem Koszovón át. |
|
| Azt se tudom, az Athenas expressz jár-e még, |
| az a valahai Párizs-parfümös ógörög ábránd, |
| jó volt belesüppedni a piros bársonyülésbe |
| augusztusban naphosszat, és fölcsattintani |
| a hamutartó cirill betűs fedelét, |
| cigarettázva leszívni a kék füstbe bodorult |
| látványt, elringatózva néma pasztorálon, |
| a kecske- és a birkanyájak zöldbeli képén, |
| melyek mint gördülő kövek Kumanovó előtt |
| vagy után, akkor még nem kellett tudni, |
| hol vágják szét a határvadászok a tájat, |
| a nem lehetett ráfogni országok szerint, hogy |
| szerb, albán, makedón kisbojtárok dobálják-e |
| a vonatablakot, s mért éppen azt, amelyik az én |
| fejem sütötte, úgy meredtem sértetlenül |
| az elém hulló kő fölé, mint aki sejti, |
| bármi megtörténhet a szkopjei hónapokban. |
|
| Amíg a honvágy nem válogatta meg, mikor, |
| hogyan, csak haza innen Magyarországra, |
| arra várt minden este a fővágányon a gyors |
| kivilágított, fehérhuzatú étkező kocsival, |
| s fölszálltam a Belgrádba rendelt tisztviselő, |
| s a disszidáló művészek sűrű párájú test- |
| melegébe, december elején egyetlen éjszakára, |
| mégis minden balkáni kilátástalanság |
| látványának, ahonnan sosem lehet kijutni, |
| mert most is abban utazom, még most is a |
| vranjei állomáson időzöm, miközben a koszovói |
| szárnyvonal vándormunkásai elözönlik a luxust. |
|
| Cipőim mellett levetett bakancs, harisnyás |
| láb az oldalamban, tőrhegyről lecsókolbász |
| lódult a szám felé, s nem fogtam föl, miért |
| bűn szabadkozni, s leginkább szerbül, akkor |
| még csak az eszement hadonászástól ijedtem meg, |
| nem értettem a Balkán bizonytalansági állandójának |
| tragikus logikáját, hogy milyen hamar |
| visszacsúszhat az elhárított falat a markolatig, |
| s beleállhat a penge a szívbe olyan közönyben, |
| amely a békekötés meg a háború közt, |
| a félidőben szokott a győztesekre kiülepedni. |
|
| Ami most nyilvánvaló, onnan kezdődött, ahol |
| befejeződött az orosz rovarirtó talányos utazása, |
| mikor a mészfehér kumanovói kő elém zuhant, |
| s nem fogadtam az albán vendéglátását, |
| most már azt is tudom, minden földhöz csapott |
| borospohárral olyan csend törött össze, amely |
| titkos fegyvereket rejtegetett, az a |
|
„muszáj ölnöm, hogy éljek” |
| indulat villant át minden beavatáson, |
| s gyilkolni kezdett önmagától a légiriadó |
| szirénája előtt, az adott készenléti parancsot |
| az állatkertek kiirtására, nehogy |
|
világvégére gondoltassanak |
|
|
|