Rossz álom Kalász Lászlóval

Elmondhatom már, milyen különös esemény résztvevője voltam, sose látott vidéken találtam magam, mint aki eltévedt valami végeláthatatlan fehér-fekete másvilágban, csak azt tudhattam pontosan, melyik barátom temetésére érkeztem, és borzasztók a téli temetések, teljesen átfáztam a hosszas búcsuztatás alatt, s szégyelltem, hogy zsibbadó végtagjaim elterelik figyelmemet, miközben mégis egy halottról van szó, nem az én egészségemről. Bárhol lehettem volna akkor a perkupai sírkert helyett, csak a télből nem tudtam megszabadulni, ahol épp tartózkodtam, s héroszi vigyázzállásban próbáltam lebírni részvétlenségemet, amint átváltott jelenlétem rossz álommá a Kalász Lászlónak nevezett idegen koporsójával szemben, mert a háta mögött is szembenálltam neki, s fölvettem rejtett arca viaszos sárga mását, mint egy rémesen csuszkáló eleven maszkot. Képzelgésemet újabb kényszerképzet tetézte, hiszen itt leplezett merénylet készülődik, valaki élve temetésére gyülekeztek a népek, vattapaplanba csavarták vastagon a koporsót, hogy ne hallatszódjon semmi a hantok alól, míg óriási pusztaságot lépek a közénk terülő senkiföldjén, és mindenki azon megy keresztül, s akkor kezd szakadni a hó, mikor magára hagyják egészen más határnak vége előtti szegletében, ahol biztosan megfagy.