Szigligeti Szent Erzsébet

Ahogy az égiek szokása megjelenni azoknak, akik messzire jutottak, kilép az ódon legendából, pedig indulófélben évek óta itt van a tisztás szélén, háttal a bokornak, s kinek-kinek az emlékezetében, én sem felejtem, mikor a hatalmas fenyőt a szélvész kitépte eléje, tán akkor változott a koldusnak szánt lepényből bronzzá a mennyei rózsa, s úgy találtam rá, ingben és mezítláb, mintha anyám kislányos mása volna, nagyok a fák és hatalmas a zúgás, ő meg csak vár a szigligeti kertben, s azért mintázta kisebbnek a szobrász, hogy annál inkább szeretni lehessen, s legyen valami cél a céltalannak sétája közben, hadd forduljon erre, hogy azt a titkot, amit leszakasztott, az adakozó kötényébe ejtse.