Napraforgóünnep

Tán csak az én öregedő fejemnek rémlik, micsoda szorongás szivárog a napraforgók sárga magasába, közben a fényözön tányéronként kimérve gőzöl az út hosszában, völgyből a dombra, jaj az ittas darázsnak, biztosan azért tombol, csapong megátalkodva a mézes terítéken, elveszik nemsokára exhumált deszkaszínben, a reves szürkeségben, sóizű kórón, bár akad némi ványadt zöld folt a levelesben, nagy malomkőfejüket nem bírják már a szárak mozdítani, csak állnak, úgy dőlnek meg keletnek, elévült dicsőségben, rongyosan és sötéten.