Valóidő

Pihen Teremtőnk, hátrahagyva főművét, lemondott rólunk, léhaság a mostohánk, nyakunkba vetve Omegája gyeplüjét, tragédiáit eljátszatva, másnapos szereplők lettünk, mint túlélő kartagok, nincs mit dicsérni, elsiratni sincs kiket, fekete kendő, nagyfejű maszk, jelmezünk űréből lassan egymás közé széledünk, új önarcképpel, kékbe metszett kopaszon, fürdőgatyában, melyet szétfeszít a has, míg déli szélben gárgyul gőgös szellemünk, eljátszogatnak egymással a végtagok.