Aszprovalta
| Elindultam iskolás atlaszom sugallatára, |
| a nőhangzású, furcsaforma félszigetre, |
| fölfedezni Chalkidikit, melyen |
| mint kékbe lógó barna kézfejen |
| a konyhalégy, mint bennszülött megült, |
| vagy mászkerált a három csonka ujj |
| valamelyik hegyén, lepiszkítván |
| Ajion, Órosz, Kasszandra és Szithónia |
| délövi csillagképzetét, ami elérhetetlenebb, |
| távolibb minden hazai csillagomnál, |
| hiszen a Göncölszekér, Fiastyúk és a Kos |
| udvarom tükörképe volt, mikor |
| kéjsóvár képzelet zagyvált az asztalon |
| primitív mítoszt a Káoszból kikelt |
| nőstényről, aki hímjét pödörte Boreászból. |
|
| Alexandrosz félvilág birodalma |
| kihűlve összement, s fölosztatott |
| számtalan Makedóniára, csak |
| a Nap maradt aranykerék a lobogó vörösben, |
| s a Vardár mint Axiosz folyik tovább, |
| három határ egy napos utazásban, |
| míg az utolsó Senkiföldjén sötét |
| pipacs tüzel rám, mintha lőtt seb |
| virítana hajnali sorozattól, |
| mintha a Balkáni háború menetét |
| abbahagyva kezdődne most valami |
| béke, fakóvá keshedt ebbel, |
| amint a maradékra kódorog, de egy |
| farcsellel kijátssza a csóka |
| a született otthontalant. |
|
| Hamis Gulács-süveggé merevült |
| a kimerült márványbánya, elköltözött |
| Küklopszok fekhelyén még fű se nő, |
| csak kihalt grádicsok, ahonnan útra kelt |
| a szépség, s a kallódó Aphroditék |
| kiálltak bizonyos sarokra, drahmára |
| praktizálva, én meg itt súlytalan parány, |
| csiklandásra is semmiség, janicsárok és |
| hajcsárok nyomában, országúti tragédiák |
| emléktartói közt nem mondhatom, hogy boldog az ezüst olívaliget |
| alakom árnyékától, unatkozik önillatában |
| pácolódva a lombjáig meszelt hibiszkusz, |
| oleander, s a mazsola a piacon. |
|
| Vége a ragyogó képeslapnak, |
| majd elküldöm valakinek ezt a várost |
| piros nyeregtetős fehér falaival, |
| zöld legyezős pálmáival, én meg hagyom |
| magam a kék öbölbe fogva, míg átjár |
| csontomig a tenger, és lepkeszárnyú |
| hajlékommal együtt a hegyoldal |
| fölfuvalkodott mohájára föltapaszt, |
| az a dolgom, hogy megértsem a harang |
| mindegyik versszakát, hogy mért nem zeng |
| tovább, és miért a kolomp rideg, |
| nyájtalan hangjához hasonlít, |
| pedig Istenről szól a görögöknek |
| Szaloniki és Kavala között, |
| lakatlan sziget távolába, |
|
|
|