A nagy csata

Sose hal meg itt ki ily összefonódva küzd…

hogy vetném magam én is ilyen harcba

Gregory Corso

Volt egyszer egy San Romano,

nem Mohács, nem is Waterloo,

nem is lenne, ha Uccello

nem pingálna lehetetlent:

Firenze Siena ellen

győzött, s nem esett el egy sem

közűlük, s én jobban féltem

Botticelli közelében,

meghalok a képi kéjben,

inkább muszlinfátylas tündér

szépségéből bájolt üdvért,

mintsem földbe jutni földért,

itt csata, ott Primavera,

itt nőnemű Perspektíva

lőn a piktor hozadéka:

páncélzatok torlódása,

egymásra hányt kékült láva,

fölrobbantott bazaltbánya,

kopják szurkálják a semmit,

vasfödők, de nincsen senki

alattuk, hogy kéne fedni,

csak a lovak! lónak tűnnek,

vurstli fapadján ülnek

fémseggek sisakban, ingben,

adják a fölhizlalt pompát,

rózsák színében a fajtát,

patáikkal kibokszolják

a halált a zsúfolatból,

játékszerré válnak akkor,

csataménné műanyagból,

aki ily összefonódva

küzd, nem fog a halál rajta,

vetném magam ilyen harcba,

melyik való? melyik látszat?

túl a csatán körvadászat,

vad bukik, puskások állnak,

fut, szökik a Perspektíva

keletre, gyilkos mánia

jatagánok hegyén nyílik

várra déli harangszóig,

minden halál itt gubódzik

e vértelen képbe írva

dies irae dies illa

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]