Vajda Lajos beszéde a borgátai hősök emlékére

(Az amerikai Böröcz testvérek adakozásából és gyűjtéséből állítottatott bajtársi szeretettel 1922. évben.

Bödecs Gyula, Bödecs Sándor, Böröcz Gyula, Horváth József, Gulyás István, Mesterházi Sándor, Péter János, Schreiner József, Somogyi Antal, Somogyi Ferenc, Szekér Antal, Takács Ferenc, Varga András, Varga János, Varga Lajos, Varga Sándor, Várkonyi József.

 

1940–1945

 

 

A SZÜLŐFÖLD SIRATJA GYERMEKEIT)

 

Tisztelt Közönség!

Borgáta népe!

 

Megkésett ünnepélyre gyűltünk most egybe, hogy végső búcsút vegyünk tíz fiatalembertől, akik falunk szülöttei, gyermekeink, testvéreink, barátaink voltak… Micsoda fájdalom lenne, ha most tíz fiatal eltűnne közülünk. Szinte a falunk ifjúsága elveszne. Belerokkanna, teljesen lebénulna kicsi közösségünk… Ez alkalom ürügyén hadd kérdezzem meg mindenkitől, aki féltő gonddal vigyázza gyermeke növekedését, aki anyagiakkal elhalmozza fiát, azt elmondta-e már neki, ki volt a nagyapja vagy az ükanyja, kik voltak ősei. Micsoda áldozatok árán küzdöttek nappal, éjjel, étlen és rongyosan, hogy ami most látszik, a vagyon, a mód, hogy vált valósággá. Ha ezt a harcot az utód nem érzékeli, nem is ragaszkodhat hozzá. Könnyedén elhagyja családját, faluját, talán még hazáját is könnyelműen megtagadja, és válik – ahogy a költő mondja: „a tömkelegbe lépő gyászos tévedővé…”

Van mire visszatekinteni a ma élő borgátainak, mert nagyszerű, haladó emberek voltak őseink.

Mikor kutattam, kerestem a régi írások között, az első feljegyzést 1690-ből találtam Borgátáról… Rendszeres iskola volt már akkor a falunkban, és tanítójukat Hojicsi Sándornak hívták. Ő járt át Borgátáról Kissomlyóra is tanítani… A múlt század elején Borgátán vendégeskedett Körösi Csoma Sándor. Mikor a híres soproni líceumban tanult, húsvéti szabadságra nem utazott haza a távolba szüleihez, hanem a vele együtt tanuló barátjánál, a borgátai Szabó Józsefnél töltötte szabadságát… Már az 1880-as évek elején szervezett hegyközségük volt. A hegyközség vezetője az öreg hegymester, majd a hegybíró, a jegyző, a pénztáros és három elöljáró. Szőlőt a hegyben csak az vehetett, akiért két ajánló kezességet vállalt, hogy rendes, becsületes ember. Elődeink 1872-ben a környéken először alakították meg az olvasókört, melynek 500 kötetes könyvtára volt. 1912. február 20-án elhatározták, hogy tornyot építenek, és nyolc hónap múlva, november 3-án már fel is avatták azt. Később, a második világháború idején, a negyvenes években Vas megyében csak két falunak, Pankasznak és Borgátának volt kapcsolata a népi írókkal. Többször járt falunkban Szabó Pali bácsi. Vendégünk volt Somogyi Imre, a szövetkezés nagy apostola, a Kert-Magyarország propagálója.

Ötven év távlatából gyermekkori emlékeink közt rábukkantam egy esetre, mely arra kényszerített, hogy kimenjek a temetőbe, és megkeressem annak a két tanítónak a sírját, melyet az akkori tanítónkkal együtt megkapáltunk, és virággal teleültettünk. Csak az egyik sírt találtam meg, Kalmár Sándorét, aki 1865-ben halt meg, és ebben a temetőben nyugszik. A kőemléken még látszik a név, de a sírt benőtte a fű, nem ápolja senki. Igaz, jelenben tanítója sincs a falunak. A sok-sok tanító közül kettő nyugszik csak Borgátán, akik hűségesek voltak és maradtak még halálukban is. Valakinek e hűségért cserébe gondolni kellene sírjukra! Elődeink egyszerre tizenöt állami gondozottat hoztak ki a menhelyből, hogy hosszú távon biztosítsák az állami támogatást, hogy a negyvenfős tanulólétszám meglegyen. Ma tíz tanulóhoz volt kötve az iskola fennmaradása. Két-három árva gyermek nevelését kellett volna vállalni, hogy az alsó tagozatos iskola megmaradjon. Legyen legalább egy tanítója a falunak, aki pásztora lenne a jelennek, és krónikása a múltunknak…

Az első világháborúban falunk áldozata tizenhét fiatal élet. Harminc év múlva falunk vesztesége újból tizenhat élet volt, akire e percekben sajgó szívvel és könnyes szemmel emlékezzünk.

Névsor szerint első a sorban: Horváth Ferenc és öccse, Horváth Imre. Egy családból két áldozat. Négy gyermekből egyszerre kettő. Péter Sándor három fiúgyermek közül a középső. Postása volt falunknak. Ma családjából senki sem él Borgátán. Szőr Sándor alig húszéves. Három gyermek közül a középső. Az ő családjából sem él senki falunkban. Tóth Jenő. Ő volt a legidősebb, harminchat éves. A nyugodtság, a becsületesség mintaképe. Vele együtt kihalt a családi név is. Tóth János harmincnégy éves, levente segédoktató. Testvére egy sem él. Aztán Varga Dénes, nyolc gyermek közül a legfiatalabb férfi-gyermek. Ő volt a lelkes gazdálkodó. Varga József. Négy gyermek egyetlen férfi tagja. Általa elveszett a családi név is. Varga István. Hét gyermek közül az egyetlen fiú. Az apa nevét nincs ki továbbvigye. Varga Zoltán. Öt gyermek közül a legidősebb fiú, aki úgy szeretett tervezgetni, gazdálkodni.

Az emléktáblán a nevek látása nehezen csal könnyeket a szemekbe, mert a szülők, az édesanyák már nem élnek. A testvérek is fogynak, van, akié már el is fogyott. A társadalom, a közösség, a falu még él, nem fogyott el, ezért nem fogyhat el az ő emlékük sem.

 

1982. szeptember 26-án