Konkrét álom

Egy fővárosba tévedt szarvas biztosan nagyobb figyelmet váltott volna ki a forgalomban ennél az öregembernél, ahogy a Clark Ádám téren vetődött föl s alá, akár az uszadék a szomszéd Dunában, s épp olyan báván hagyta sodratni roskadt vázát, s egyszerre szökésbe rándult, szinte hallani véltem pöffenését, a reccsenést a lökhárítókon, míg a pimasz dudák csőcselékéből próbált menekülni. Ezerkilencszázötvenhét márciusában valamelyik hegyi járatból követtem, amint elképedve nézett a járdáról a gyalázatos térre, fölismerték-e? hiszen mindenkinek tudnia kellene, kicsoda Szabó Lőrinc nagy magyar költő, de ügyet sem vetettek rá, helyre állt rendben özönlött a részvétlen alkony az Alagutba, ő meg a Fő utcába hordta el magát, mint egy semmirekellő, kimerült Kalibán. Akkor láttam először utóljára az ötvenhét éves aggastyánt, s most három esztendővel túlélve, engem is olyan sajnálkozva figyelhet valaki fiatalember, ha valami közveszélyes lükeséggel fölkeltem az érdeklődését, hát még a nők! a korukra oly hiú nők talán már közönséges jelenlétemtől is megsértődnek, mintha szeretőjük utálatos hasonmása bámulna rájuk kétezerharminchétből. Ősszel már csak a temetésén, emlékezetes álom, méltóságos atyák állták körül a koporsóját, akkor még a helyében is jó lett volna lennem az erotikus, szilváslepényízü délutánban, busanagy gyászlovak eregették hátra, a levelek szétteregetett lángosára, a megemésztett zab gőzölgő pogácsáit, csak a cinkék pityeregtek a földnehéz szavaktól, vagy talán a platánok pengették el azt a dallamot, amire ő lenne képes.