Előérzet

Fölösleges volt minden megszokás? hát nem enyhít már semmi régi kín halálfélelme rémes kínjain? kilencven éve árát megfizette gyermeki árvasággal, négy gyerek szülő fájdalma nem elég? hogy legalább a végső pillanatban a lelkét úgy sóhajtsa ki, mint csöndes szép fölöslegét? Ki tudja, mért maradt csupán a pör, s szitok a multból? Megbocsáthatatlan csapások kusza kazla, börtöne, hát minden enyhület kizárt? otthontalan asszony-Jeremiás tébolyog, még az álmok is doronggal űzik, a varjuvén banyák cibálják, hadak fosztják, meg ne szünjön, amit a lét kimért? ki tudja mért? Halála előérzete lenne már ez a taszító önzés? ilyen a gyanakvó magaféltés kibírhatatlan démona? míg egyfelől a zsarnok észérv parancsol oly vak logikát, hogy másfelől a szív értelmét elvegye? hogy visszatolja, amit megkivánt? zsugorgat, hogy pazarlón osztogasson? és nem érdekli, mit kezdünk vele?