Gianicolo fehér virága
| Becsomagoltuk ezt az elhullatott |
| sziromcsengőt is, hazahoztuk a |
| hegynek domb, dombnak hegy Gianicolo |
| kikeletéből, mint a legutolsó |
| hervadhatatlan, törött pillanatot, |
| eldördült Garibaldi ágyuja |
| délben, ahogy minden délben szokott, |
| az egész város haranggal válaszolt, |
| mi tudhattuk csak, kiket búcsuztat Róma |
| ily ünnepélyes küldő-hívó szóval, |
| csodálatos! ne még! gyerünk haza! |
| heveny turista skizofrénia |
| az indulás, mintha igaz se volna, |
| hogy elmegyünk és nem jövünk soha. |
|
|