Arany János: Mindvégig

Lomhábbak az évek, órái megértek,   s hulltanak el oly sok csupa-ének önkínja-dicséret   műveivel. Torlódik a zajló jég, ver az ajtó   szárnyahegye, s bent kéjben aranyló dunyhába dagasztott   éjfekete. Tél kompjai állnak, szállhatsz a Dunának   árja felett, fagyban külön arcod kell visszapofoznod   hogy te lehess.