Vörösmarty Mihály: Fóti dal

Jöjj felém bor, mintha lyányként   szállanál, magasodból borítód bo-   rítsd reám, sárga az, mint téli alkony,   szélvörös, ködben ülök égi parton,   víz előtt. Hallgatom az érkezésed,   csobbanás, cuppanás és csókba hajló   ámulás, korty, amit most mélyből vélek,   aroma, egész testem régiséges   amfora. De előbb még húzni kéne,   mint ahogy erre vártam ötven éve,   gyalogos, kinek csiger, s más ily fertő   csak jutott, bűzlő bendő, nyekergő has   elég sok. Nem voltam én hazafias   italos, csak olyan, mint vizesárok-   ban halott, kinek ahogy múlt a lelke,   énekelt, nem figyelt a kész ütemre,   s elpihent. Jég a száján, most a számon   szoknyaszél, Somló-szőtte, Tokaj-küldte   sárfehér. Éljen minden bájos asszony!   elmulok, markomban pohárcsöcsükkel   álmodok.