Nem az a régi

Nem az a régi magamra találás, ahogy ujjával eljátszik a kisded, szemüveggel betűzöm kezem ráncát, kés sebhelye a hüvelyken és gyűrüs ujjam, dudorát poros tornaórán röplabda nyomta ismertetőjelnek, s nem úgy szemlélem testem, mintha gazda volnék jószággal tele istállóban, csikót etetni zölddel, míg a csődör futásra, nászra tüzeskedik zabbal. Kínos, tilos már egyedül maradni, ebben a sajgó hipochondriában tagjaim válogatom mint a krumplit, ez még eláll, emezt a féreg rágta, kocolódás meg földes horzsolódás egy kupacban és ráreccsen a csontváz, vén akác szólal így aszumagányban, illetlen hang a madaraknak, s szégyen, mint szellentés vagy csillapíthatatlan gyomorkorgás a finom társaságban. Egyik barátom kamrában hűl éppen, másiknak mára szól a temetése, egy albérletben valaha, tuléltem, huszonhét éve, nincsen annyi évem, akkor még nyulas Rózsadomb, és fácán ijesztgetett, őz is arratévedt, és nők, csak nők! se paplanunk, se kályhánk, diólevél csúszott az ajtórésen üdvözletével a kis hegyi házba, hova tünt a hatalmas postaláda?