Jugoslavija Filter

Huszonnégy éve, szkopjei szállodalakó magyar költő koromban, ugyanilyen piros csomagból húzgáltam a fehér füstszűrős Jugoslavija Filtert, nem úgy mint most ebből az ajándék pakliból, amivel emlékeztetni akar barátom a makedon dohányföldekre, az udvarvégi szárító pajtákra, Prilepre, s a trafikra a Hotel Turist mögött az utcasarkon, azt hittem én is visszahoz legalább egyetlen ott felejtett mozdulatot az ohridi Letnica kertvendéglő asztaláról, eszembe juttatja azt a szót, amit muszáj kimondanom, de másképp szívom, s fújom a füstjét, s fantáziátlan, nem időz fejemnél hosszasan, mint a balkáni bánat, nem bodorul karikába, mint a vránjei lakodalomban a kóló, pedig a Jugoslavija Filtert bizonyítékul raktam elém, hadd lássák, odavalósi vagyok, szótlan tolmácsom volt a rigómezei gyorson, védett Szarajevó felé, és általa lettem helybeli Dubrovnikban, akár az apáca a raguzai macskakövön, nándorfehérvári a Kalimekdan Mestrovics szobra alatt, állampolgár a hontalan ifjúságban, olcsón vett drága kapcsolat, ahogy nemcsak velük engem, de őket egymással is összekötötte, túl erős már és fojt és pácolt íze van.