Pedig csak árkot ások

Lesújt a csákány, megreped, töredezik mállik a száraz kéreg, puffan a pohos fűcsomó, a gyökér makacs kötése visszafogja, végveszély roszog végig az egész földalatti hálózaton, és kifordul a hidegbélű hant, giliszta csüng, bogár szalad, szaporáz morzsállódva, omlik rögre rög, egyre sárgábbá púposul, ahogy lehajlok, fölnyújtózkodom, hosszul és mélyül a gödör bokától térdig, derékig s lefelé kedves humusz, rideg agyag, sívó homok, az udvar geológiája sávosan, rétegesen, ahogy tonnás esők döngölték és az emléktelenek nemzedékek szintje szerint taposták, Úristen! mennyi lábnyomot hantolok ki, pedig csak árkot ások, de a sírásó épp így dolgozik, lapátomon megáll a rémület