Megint valóban új

Gyermek és felnőtt helycserés együttléte, pontosan úgy, mint mikor csillagászt játszottam csonka üveggel hóhidegben, aprócska ujjaimmal matattam az eget, irdatlan távolságokat méricskéltem arasszal, ki tudja, hány fényéves ragyogást vibrált ott az a tél? csöndült az utca abszolut nulla fokban, pengett a Tejút, pityergett a Fiastyúk takarékon hamvadó fészekalja, s egy világvégi hazai kovácsműhely üzent Mars-vörös, meteor-lila, Vénusz-kénsárga fényjelekkel, szivárványlott a törött ablaküvegen, ami belátható pontosan így, mint most, ámultam akkor is, megint valóban új a hold a befalazott naplementék után, egész magaslesre való ábrándozás sajdul a hullócsillagok nyomában, és ott a Göncöl! a helyén augusztusi fészerében északon, ott a Sarkcsillag! mint létezésem állandója, és itt e borostyánloncos körtefánál vagyok épp megtalálható, körülöttem a fönt és fölöttem a lent, gyermek és felnőtt helycserés együttlétben