Enyém az ég

Most elgyengült Nap! Belenézhetek, akkora ajándék ez a lehet a napba-nézni-nem-szabad után, mikor nincs semmi tiltott terület, enyém az ég, bár lent kapuk, falak, kerítések meg lelkek sáncai, mi az nekem? hisz minden kedvesebb, ha birtokom a világegyetem. Csak egyetlen nap? Tegnap még fagyott, holnapra épp úgy betörhet a menny északi sarka, s ez a mostani vérehulló fecskefű-enyhület, mint meglepő zöld a gellérthegyi drótkerítés tövén séta közben, elmúlik, s megint tegnap-holnapi volt-nincs e laza-sálas ünnep. És változó Hold! Telihold a mai, koponyaragyogással tükrözi lunátikus fajtámat, s a kutyát, amint szolgál és a nyershúst eszi, véres borosta borotválkozó tükörben, olyan testvérháború, ragyái is megundorodnak, horpad, lecsúszik hanyatt, mint az üres csolnak. Hullócsillag! De nem augusztusi, miként ábrándok légkörében ég el, nem reá várnak a szerelmesek, balsejtelem, épp meghalt valaki, nem húny ki annyi aszteroida, ahányan most e januári éjjel, rémül az ember, a Sarkcsillagot sikerül-e még megtalálnia?