Velünk az angyal

Szerettem volna látni lenge ingben, hallani suhanását és mezítláb karácsonyfával szárnyalni a házban, mint piperékkel dúsított cselédlányt, de úgy járt itt az angyal, mint ahogy megtaláltam az eltűnt ókulárét, olvashatóvá hagyta a világot, és már nemcsak a távoli facsúcson ismerem föl a varjat a fehérben, megvirradt szó az asztalon, előttem „Kéküveg nyár és fent a Balaton kéküveg rétje… Hol vagy?… Mindenütt” de csak ahogyan észrevétetik magukat, mint a földerült betűk, a megszokásba szürkült régi tárgyak, úgy van velem az angyal mindenütt, porcelán télben, túl az ablakon vagy itt a rézkilincsen, villanyórán a hajszálgyökér fészek, egykori ki tudja, merre volt kirándulásból, száraz csokorra villanykörte süt, császárkörte a margarétás tálon „élet, erő, fény! Csordult méz a fürt a tőkén… Óh, hány ily forró napon” olvashatom az angyalt a ruhádon, gombjaidon, a levetett cipőn, s ez a gombolyag nem azért van itt, mert megrúgta véletlenül? s te láttad is? ha úgy csodálkozol, mintha sugarát hagyta volna benned, s úgy nézel, mintha épp most tűnne el, táskádba nyúlsz, mintha üzenetét keresnéd, amit biztos odarejtett kulcsod, pénzed és naptárad közé „hogy nincs Sehol, nincs Többé-Sohase: a vágy, hogy ami jó, mind veled éljem”