Évfordulók

Nemcsak a délutáni nap, ahogy cirmolja a fatörzsön a mohát tetszetős aranyzölddé, mint finom muszlinsálat, ajándék nyakadon, tiéd a barka, pedig ott hamvad bársonnyá a bokor bogán, fogadd el tőlem március páros harkályát, s ezt az ibolyát, úgy adom át, hogy le se szakitom. Nemcsak a feledéssel tüntetők, ahogy kizárják magukat a tél megülepedett szegleteiből, s mi is velük a körhintán, pedig csak állunk, s hosszan örülünk nekik s nekünk itt, mintha valami mesebeli falusi búcsúban, erdei réten, hol a vadak is célba lőhetnek záróra után. Nemcsak mert olyan vasárnapias minden, inkább mert idegyűlik az összes napunk, évünk évtizedünk, ami elmúlt, az együtt, a külön, születéseink, túléléseink, sortűz, karambol, hasmetszés, beforrt és mégis kibírt nem-birom-tovább, ahogy a barka a bokor bogán, úgy adom át, hogy le se szakitom.