A Parlamentnél

Földön-fektem iszonyú homorúja gyöpös a vér s az esőlé után, kivált alakom hány leveles tócsa tükrözte gyűrötten tovább, mióta menni újra megtanultam tizennyolc évesen, már túl az ötvenen halálom zónájába visszajárok, látszatra villamoshoz, kézfogásra. Gondolja-e most valaki, milyen történelmet, kaszálást parkosított a csitri-szép cigány, s a mátós utcaseprő mit söpör? platán-avart, de nékem földbe vájó fogsort és tenyeret, s az újra ültetett dísztérre csinosított sírvirágok felejtetnének, sose feledek! Mert egész hétköznapi életemmel, ahogy cipőfűzöm kötöm a vérengzés terén, cigarettára gyújtok, eldobom az érvénytelen jegyet, ő működik, ki akkor erre voltam véletlenül és mégis sors szerint, fiatal arcom láthatom ma is oda-vissza a 2-es villamosban.