|
Nagy Béla 1889. január 26.
| húsz éve a világgal annyira Egy, |
| nem a zöld padon zsugorodó öreg, |
| kinek kalapja orrára esett. |
|
| Apasztják már az én holdamat is. |
|
| Éltetlek ötven évvel közelebb! |
|
| A földművest megműveli a föld, |
| szeptemberben megszántja, beveti, |
| leszüreteli ugyanakkor, mikor |
| dérbe konyulnak zörgő zászlai, |
| érvénytelenül, mint földre tapasztott |
| fagyos göröngy ver belőle kötelet, |
| tetszhalottá teríti ugyanakkor, |
| mikor a sírdomb a szomszéd toronyból |
| kilódult hóharang és zeng tovább, |
| míg szét nem szórja csontja foszforát |
| sarló-bordáival, kasza-karral arat, |
| cséphadaró lábszárcsontjával veri |
| a rozskévét, csigolyáival őröl, darál, |
| szilvás szérűből irtott vadcsalán, |
| fedező csődör, kanca, kiscsikó, |
| működő mintagazdaság-apám. |
|
| Éltetlek ötven évvel közelebb! |
|
|