Tóth Árpádra

Nyújtsd föl a sírból kezedet, Napraforgó asztalomon, E fattyúhajtást, mint gyerek Aranyos tenyerét adom. Az aszály hűlő fedelén Zsenge szirmokkal parolázz! Ötvennyolcéves korhadék Koporsódeszkádnál tovább. Napraforgó, csontkövület Századvég ezredvég között Oda és vissza, üzenet Ha örök kérged föltöröd. Apámnál kicsit öregebb, Nálam kicsit fiatalabb Elégiás tüdőbeteg, Te bús, borongós árnyalak, Akit már tegezni tehet, Koccintásra szólítani, Pádi, a régi kocsmakert, Mint svábnak az aquincumi, S ahogy a jelzők foszlanak, Megáll a villanydúc, traverz, Űrbeli kampóra akadt Kaszáscsillag a régi vers. S lent a valóság, mint aki Sípját ápolja eleven, Kannarózsával öntözi, Még életében szép legyen.