Nászinduló az Ó-Hungáriában, 1968

Mikor már nem adott több pénzt a barátom, mert hogy bírnék ki még egy éjszakát, s nyitott tenyerem minden pillanatban szégyent hozhatna rám egymást utáló szemeimmel, pedig ő nem szokott félteni – ült az Ó-Hungária asztalánál, emlékszem még: a bejárattól balra negyedik asztalnál, ablak előtt egy nő, másik barátom csábította, rakjon mozaikot, ha úgy is unja – előbb egy halott festő felesége cirógatott: arra hasonlítok, ki él, de meghalt néhány évre rá, altatót kértem, s még az alvás előtt harmadik barátom elszerette a cselédszobában, mikor én negyedik barátommal aludtam, míg érvényes a tardil, háromig – a festő özvegye felülvizsgálatra ment, a harmadikat anyja várta, a negyedik összekotorta pénzét, hadd lenne még egy sör, mikor már elindult a második egy nőhöz, aki sohasem rakott mozaikot – első barátom megrovó kezéből pénzt kaptam, arra épp elég volt, hogy tanúm legyen a két ismerős, mikor még meg se kértem a nő kezét, s egyikük meghalt néhány évre rá – tükörben láttam magam, s a tükörből mondtam: legyél a feleségem! és érdekes! nem maradt más ott csak mi meg egy nászinduló – főbérlőm tudta, ki az első éjjel háromszor hazaengedett, második éjjel nem talált, s csak második barátomat szerette, harmadik éjjel tudta már: én többé nem jövök haza – eljegyzést ültünk taxiban, nem volt ott egyetlen barát se, így féltett mindegyik, nem illik ilyen hirtelen – bár első nappal, amikor még kikapcsolt villanynál aludtunk a naptalan pincelakásban, s meglátogattuk negyedik barátom feleségét, kórházból mentünk el mulatni, odacsaltuk sosemvolt barátom feleségét, csapodár szeretőmet, s meghalt évre rá! – mert ilyent nem lehet, ilyent igazán nem lehet, észhez térhetnél agyalágyult, mondta a legelső barátom, és lenne még, ki mondaná, én többet nem adok – ült az Ó-Hungária asztalánál, emlékszem még: a bejárattól balra, negyedik asztalnál ablak előtt egy nő, második barátom csábította, rakjon mozaikot, ha úgy is unja