Írók háza
Szigliget, 1985. augusztus |
| Előttem és utánam, aki lesz, |
| valaki éppígy átmeneti ember, |
| ugyanebből a székből láthat |
| évtizedes, kéthetente más, |
| ablakrácsra rozsdásodott tűnődést, |
| ráképzelem én is idegen emlék- |
| rétegem, amíg ugyanaz a táj |
| szúnyoghálóján ugyanaz a hárs |
| őrli, szitálja fáradt aranyát, |
| vibrálja intim rendetlenségemen, |
| s az itt felejtett álmok falfehérén, |
|
| szaporáznak a hangyák és nem értem, |
| mivégre ez a lankadatlan kényszer? |
| lassúbb az én időm, mint e parányi |
| targoncák össze-vissza futkosása, |
| inkább ahogy első napom virága |
| vázámra szárad, elszalmásodik, |
| áll a levegő versben és szobában |
| minden történés után és előtt, |
| ez a kastély kikötött hajólátszat, |
| bár ugyanaz a harang szól ebédre, |
| a vendégek cseréje végzetes. |
|
|
|