Hadifogoly-temető
Ostffyasszonnyfa, 1985. július |
| Először apránként, megszokott tempóban |
| ástak gödröt gödörhöz, koporsóban, |
| fejfával temettek, takarosan az örök |
| halmok kívánságára, ahogy a temetők |
| alakulnak jószomszédságban város meg |
| faluszélen, bár itt a láger rabszámaival, |
| alkalmasan későbbi kegyeletre, míg |
|
| aztán a dúlás iránya szerint román, |
| olasz tömegsír, s mindegy ahogyan |
| ömlesztett a vérhas ezreket kövecses |
| hordalékba, rangtalan egyenruhásan, |
| kapca, ing, posztó vagy anélkül, |
| orosz, talján, román, galíciai rétegesen, |
| csak a magyar nevek külön, mintha még |
| mindig őriznék a túlvilági tábort, |
| azt a gyökérre bénult tizenkétezer |
| harapást, akik valaha nyers füvet |
| faltak, húsuk is szétfröcskendett |
| ebben a meszes latrinában, |
|
| akkora helyen, mint egy falusi templom, |
| miként az istenkáromlás terhétől |
| földbe süllyedt, a túlélők obeliszket |
| emeltek, csúcsán vénséges, éhes |
| dögkeselyű karmában a glóbusz, de |
| alul kerti virágok az újabb világháborúig, |
| mostanra néhány szál örökmécsesre való, |
| míg a krizantémok világossága elalszik, |
| ha a mennyei biztosítékot kicsapja a tél, |
| s a föliraton történelmi rozsda: |
| ELLENSÉG VOLTÁL IDEGEN MOST RABJA MAGYARNAK |
| AKI TESTVÉRKÉNT ŐRIZI ÁLMAIDAT |
|
| álmodhatnak égszínkék lepkét, önnemző |
| sárga liliomot, amint a pókhálós dudva |
| között virágzik, megálmodhatják a |
| látogatót, talpam árnyékát, amint |
| ezredeiken taposok, összekuszált a gaz |
| minden fönti határt, csodálkozom, |
| roppant tömegvonzásuk miért nem emészt |
| magába, tömeges átkuk miért nem taszít |
| valahová, ahol már kihunyt a könyörgés |
| anyai, özvegyi litániája, ahol semmit |
| fogamzik az űr, vagy ahol utódaikban |
| ábrázatuk mégiscsak föllelhető, |
| mint bennem lublini föld-nagyapám, |
| Petőfi idevalósi verseiben erdélyi örök |
| álma, s bennünk a szibériai hadifogoly- |
| temetők, éppúgy valahol, akár itt |
| Európa közepén emlékkel gondozatlan. |
|
|
|