Táncban Dukai Takáts Judittal

Duka, 1984. Halottak napja Két öregasszony temet sárga, fehér, lila krizantémot a sírba, kérdezem, merre van Dudi sírja, ha ilyen buja temető-parkban elfelejtettem megtalálni, mert elkeveredtem a hazatérő tehenek emlék-tőgyei rózsaszín ruganyozásával, ostor- durrantgatással, kolomppal, mintha múltamból csupán ennyi ringna, s az a kripta valahol, valami félrelökött bozótban fehérel, akár félre sodródott csónak, vagy óriás félpár topánka, melyből fél lábbal kilépett férfibecézésre a faluba száműzött, lehetne kurtizán nemestartású nő, hogy táncoljon velem a kétszáz évvel idősebb öregasszonyok szemeláttára, s mi táncolunk a temetőben, táncunkban csókolózunk, zsinórírással átírjuk szájunk belsejét, madárszárnyunkkal letöröljük szerelmünk piros krétamázát, itt az utolsó lepkék, itt tér haza utoljára a csorda, itt kolompol, szuszog, nyáladzik újra a régi alkonyat az aszfaltúton, temetőnél tovább, a söröző kamaszok előtt húzott vonalban táncolunk hazafelé kiürült kúriánkba, az elárvult klavír fantom billentyűi fölé.