Idegen, örökös társam
| nadrágszár-surrogásom, lábamon is |
| követ egy idegen, mégis örökös társam, |
| elszabadult autó megőrült forgalomban, |
| kétséges következmény, hogy élve |
| maradok, befejeztem a tegnapot, |
| bízom magam a szerencsére, |
| bújtam halott alatt, kipróbált |
| engem az Isten, pedig nem őt, |
| inkább jövőmet hittem, nem volt időm |
| se akkor se más boruláskor |
| megijedni, mikor karom törött, |
| s elzsibbadt lábbá sebesülten |
| eldöntöttem, ha megmenekültem, |
| nincs okom félni semmitől, |
|
| miként úgy vannak, hogy az űrben |
| semmi sincsen, ahogy a tudat |
| megsemmisül, s nem szendereg gyerekeimben |
| még álmom sem, míg boldogok |
| a madarak, s lerészegedett pályaudvar |
|
|
|