Névnapomon, István király

Névnapomon, István király szent estéjén buffogó ágyúk tűzijátékát falja a város, előlem meg a kerti fák eszik, híznak a robajlástól, még tömöttebb az árnyuk, még csöndesebben áll a szél. Mért ácsorgok a láthatatlan parádé mögötti magamban? fölösleges kíváncsiság foglya, erkélybe kapaszkodva, tán egy eltévedt tűzkosár elém zuppan, csupa ajándék: kihúnyó szentjánosbogár? A makacs tücsök citeráját nagyobb hatalom pengeti, nem szűnik öntelt ágyúzásban sajgatni széles áradását, a csöndöt megzenésiti, felköszönt szívecskebeli embernek való muzsikával.