Abszurd eső
| Óriástalpú elefánt alatt rettenetes |
| figyelemmel lapulnak a tetők, |
| még az isten is jósol magának |
| felhőkből, mennyei ólomfigurákból, |
| és elrévül, mint én a nyárfabolyhon, |
| mely, mint elhulló gondolat, |
|
| Nehéz leszek, akár a pufajkában, |
| ilyen nehéz a szél, átkozott lepke, |
| patanyom, hideg-nyers moccanatlan vadhús, |
| hetes eső súlyos árnya dől a fákból, |
| fejük búbjáig nő a toll a nőkön, |
| akiket megnyomott az ördög, |
| bőrig ázott manók búslakodnak, |
| madarak voltak egykor, manók lefecserészve, |
| csak a tündérek hónaljszőre száraz, |
| összezárt ölük fészke forró a nagyerdőben. |
|
| S kint, bent között fekete szakadékon |
| ezüst sárkány a híd, lepréselt napernyővel |
| átjön rajta istenbérelt kisasszony |
| szaharai csont-bőr medáliásan, |
| beköltözik szobámba, mintha hívnám, |
| mintha ideje már fülembe súgni, |
| amit az ember sose gondolt, |
| csak lüktetett, dobogott életében. |
|
|
|