Keseredik a föld héja
| Keseredik a föld héja, keserű |
| fáim malommá készülődnek, |
| majd elkezdődik az őrjöngő pörgés, |
| őrlik a szárazságot nemsokára |
| korpának feneketlen zsákba. |
|
| A halál névről ismerős kutyája, |
| míg gazdája a betegeket tologatja, |
| a földet ellepő lapu fonnyadt, |
| keserű lélegzetében szuszog |
| a lét csörtető kanjaként, |
| mibe a mérsékelt égöv évente beleborzad, |
| gyökerestől az ég, nem félem már, |
| lebukó nap, a függöny leeresztve. |
|
| Inkább jut hely a kocsmakertben, |
| bal kézzel koccintottam két hete még |
| favirágszirmos sörrel, jobbkezetlen, |
| mintha bátyám régi rajza valósággá válna: |
| egy rokkant lábú meg egy félkarú testvér |
| indul a halhatatlanságba. |
|
| Elegem volt a nyárból, ó, téli nyárimádat! |
| nyári, őszre furdaló vágyakozás! |
| éltem már annyi évet, hogy semmit ne kívánjak, |
| csak elviseljem, amit mai napom ád, |
| akár a földműves, mindent a maga idejében, |
| az égbolt évgyűrűs óralapjához mérten. |
|
| Lomb belsejében kísértő sárga szellem, |
| rebbegő szemem káprázata csak? |
| lobogó lepedőben valami külön szélben |
| tán, amit mondana az a legfontosabb: |
| hogyan öli meg egymást napra nap, |
| s amit elkezdtem már be is fejeztem. |
|
|
|