Megmondanád az öregség kezdetét?

Személytelen és tárgytalan történetek eszenciája ez a szárakat rebbentgető fuvallat késik a jelenés nem késik el se jön akár első szerelmem ekkora kánikulában szomorkodik a pipitér helyettem is árnyékingét magához gombolgatja átnézek rajta mintha giccsen megmondanád az öregség kezdetét? Távoli hang érthetetlen álombeszéd honnan? úgy érdekel hogy itt van hulló hajszál fülkagyló-peremen megmondanád az öregség kezdetét? mit röhögnek rajtam a hullahordók? az az idő még megfogalmazatlan mint csigaház búgása szivárványa egymásba csavart sejtelem Ez a vázásvirág akár a nyári délután töpreng ünnepi unalmában szép falusi légyről megmondanád az öregség kezdetét? most emlékezni kellene de többé fontos sose lesz az az áldott álmodozás ahonnan ideértem minden mintha otthagyták volna leborítva apám fekete kalapjával azt a végsőt magának mondani Azt a végsőt magamban megtalálni és eltitkolni mint zsugorgatást a pánikot bugyuta rigolyákkal az öregség kezdetét megmondanád? gyakori tetszelgés a halállal? semmit el nem halasztani mikor az utolsó lehet? befejezve is édesmindegy? aztán tovább szívhasogatást lélegezve (Leülök a piros kerti padra csekély otthonosságom járul történetéhez nem kevesebb mint hazámban megszokottan mások szeme láttára észrevétlen nekidűlök megszívom cigarettámat fejem fordítom amerre a lump kandúr élvetegen súrolja fűcsiklandós hasalját talán keresztbe rakom a lábam míg nézem aznap boxolt cipőm orrát olyant gondolok amit elfelejtek mintsem eszembe jutna fölösleges mivoltom)