Szenteste

Havas fametszet kívülem ne nézzem belülről ahogy szakad egem vakolata elindulnék valahová még passzióból résztvevő karácsonyi képeslapon viharlámpás éjjeliőr kisded-vigyázó hósubás Legendáimban áthűlök nem is a hó esik fagyott ábrándjaim töméntelen legelső lélegzetemet látom fejemre hullani mellesztett hattyúm tollait fújják az arktikus szelek át sarkcsillagi réseken Mennék hogy a befogadást megkockáztassam van-e még melegre nyíló rézkilincs vagy megfagyni ha sohasincs? csak az egyetlen önmagam kulcsára járó zár nyílik? mintha egy állatkerti rém medve farkas veszettkutya? S közülük én s oly azonos szűkölésben vagyok honos lekapcsolom a villanyom csak a lámpátlan hóvilág vetülék-árnyam a falon családi magán-szeretet duplázódik parancstalan a kijárási tilalom