Összeütközött utazások

Kicsi országom, már a határtól landolunk. Télhajnali magányok, fölvirrad a Bakonyra, a sorra-sorra hegy között öl-odúk pásztázott karéja. Egyszer leérkezem, máskor megérkezem. S mindig a hála isten, a hideg van, a 45 fokos belgrádi pályaudvar dúc-árnyékába bújtom fejemet. Csak menj és gyere vissza! Szibéria istenverte tajgáira lógatom lábamat, és itt ez a szipirtyó Szombathelyig. Aludni nem tudok, olvasni sem a gondom, mint marhavagonból bővül tekintetem, a sárga repcetáblát le akarom legelni, de mintha farba verne a gulyás, tovább, át a gyakorlóterek elavult csataterein! Kellett nekem Segesvár! „Csókoljuk a Mariskát!” És így a jeggyel bal belső zsebemben, míg nekiver a szív, igazolványtalan, címtelen. Ó, én éj martaléka, rablók negyedik árnya! Hamiska brosstűjével bököd a Balaton. Ha várnak, nem késnek-e el? ha várnak, nem késem-e le? vagy összeütköznek az utazások, s a roncsra ítéltetett roncs roncsra talál? Milyen is volt a Gare Saint Lazare, Normandián át a fűszagú expressz?