A nagy herélés balladája

A faluvég kutyája mind szagot fogott, kajla falka, tökre mohó nyüszítő bélpokol, s egy varjú fent, tavasz gyöpén lovat herélni mit jelent? vörös eb varjúval kétszeres halált jelent. Ingujjas kísértet-brigád, pompa-miskárolók kimetszik kéjhasznából gügye igássá ezt a mént, gyűrik akár a gyász patás lófogas bársonyát, kéj hosszú bánatot jegyez, nyugodalmat a hám. Összegubancolódva hanyattra kábitott csődör inaival, akár a sasok jegyeznek idegent, ki végett baj szakad, csánkot feszítenek, lábai közé hajlanak horpaszát elszorítják, térdelnek bordáira, szusszuk késpenge-roszogás, attól hasad ki a tenyérnyi glóbusz, tajtékos kinti szív, ne lássa szűz! csak szégyent hozna rá, felcser elvándorlást jelent, vérző szív fájdalmas sértést jelent. Ne nézzétek olyan mohón azt a Hatalmasat! Elvánszorog az elitélt, szakadt arkangyal istállójáig, roskatag léptére sötét ágyékából csöpög, utálatos, gonosz dolgokkal lesz közös, ki hozzá szól az oszló csődületből, majd még kifőzött koponyája sem kell, hogy rontás ellen kitegyék a fára, jobb lenne egy gidára elcserélni, a kecske bajt okoz, hazugságot mekeg, fehér ördög, az özvegyet kísérti, ha padláson zörög, nagy időváltozás. De mit jegyez a megőrült herélt, ha szabadul Szent Mihály lovaként, gazdája koporsójával hánykolódik a dűlőút kupáiban, vemhes tehénre ront vakon, nem hosszú életet, tán végitéletet jelent, ostoba pört jegyez, véres templomfalat.