Korong utca 6.

József Attila ablakából nem néz ki senki, ki élhet most a csöpp szobában? Remete-lélek, vagy egy hetvenötéves kalapos agg, mindenségbe békült ideg? Így néz rám az ablaküveg az álmodó toronyszobából, félárbócra ejtett magasság, nyárvégi szénapadlás-ábránd kínálja megváltozott életemet. Ősnyomtatvány, családregény, félórás szundítás a priccsen, tyukhúrszedés lehetne sorsom. Mért adtad ezt a szörnyű mesterséget, isten, hogy válasszak közted s magam között, ha föltámadó ködmönöd csücskéhez föl nem érek? de mindig csak lábujjhegyen, fölfelé kapkod jobb kezem, József Attila-dac, sótlan Hölderlin-ebéd a koránkelők megváltása végett. A Korong utcai ablakból nem néz ki senki, hát nézem én a semmit, amit egy rigó sötét röpte megáld, aztán ideje tovább menni.