Megyek élő testvéremhez

Reguly Antal emlékére Bakony-erdő sűrűjéből kiszakadok, bal zsebemben falevelet őrizgetek, a világon végig, testvéreim bal zsebéig megyek, futok, táncolok. Nincsen levelemre írva semmi sem, minthogy nincsen írás baljós szívemen, planétái kilenc fényét őrzi a jég, akár gazda az erszényét, úgy a szívem, levelem. Medve-bunda gunnyaszt rajtam, jaj, a hírem meg ne fázzon, nyelvem alá teszem őt, jobb kezem szívem fölötti, nyelvem most tanul köszönni. Jó napot! Jó napot! Reguly Antal vagyok. Galléromon jégcsapok, ha nem megyek, megfagyok, megyek élő testvéremhez, cirbolya-fenyvesben áll, ebcseresznyés úton jár. Előttem szánom páros lófara, mögöttem farkasok habos fogsora, mögöttem a haza, körülöttem az elveszett haza. Mordul a jég, szövetkezik a hóval, rémlő az ég sörétté sűrült hóval, fortyognak medvék álmai. Láttyátuk feleim szümtükhel, mik vagymuk. Isa pur es homuu vogymuk. Megérkeztem, nem értetek meg engem, engem, ki mégis értetek születtem, hulló leveletekért. Bakony-erdő sűrüjéből kiszakadtam, ott százat, itt százezreket szánoztam, mielőtt meg nem haltam, irományomba pólyáltam magam, gyönge testemet fagyos papír-repkénybe csavartam.