Adalék

Rövid az éjjel, mintha éppen kezdeném, ábrás zugában zsebmetszőként jár a fény, álarca füst, a körmeéle kőkemény, mintha csak ez a pince volna otthona. Gyerünk haza! Megtudtam ezt is, akartam valamikor, most mint a ringyó ringat áramán a bor, nevetésemből nyíló fogsorom, vigyor, vagy a halottak mennybe szálló mosolya? Vég-hahota! De így csak akkor fogalmazgatok, ha már az eső reggel otthonomban rámtalál, lombsátor züllik, mint elázott ruhatár plattyog az utca. Gyerünk vissza amoda a búcsúba! Vese hasítja kétfelé a derekat, máj zuborog és emlő, here leszakad, mit érez ebből, mikor viharban az agy? még a pofon se fáj, csak másnapi nyoma. Gyerünk haza! Hajnalban nyit a Bosnyák-téri nagypiac, Kiss néni süti legjobban az oldalast, jönnek és mondják, ki vagy, mi vagy, mit akarsz? Befeküdnék egy halom rózsakrumpliba. Megváltana.