És én ki életemben

NAGY szelekben élek akár a vadmadár két erdő között szállván feketén fehér űrbe száll FAILLATÚ holdvilág híznak harmattól a fák kivilágít a gaz a gomba permetezik génjeink gondja gőzölög lágy vadtetem fölnyilallván virágzó csalánban égre játszó sziven vízcsepp meg szentjánosbogár van MEGINDULNAK a temetők holtak világra jönnek elöl sárga csecsemők mohos bölcsőben rengnek az ifjak kéken mint a jég asszonyok Északi-fényben öregek éjfeketében öregek hófehérben NEM kérhetek mást csak a testet aki egy tüskés évadot elfed FELHŐ mögé szökött csillag szemem hasztalan áhít hűtlenségeddel tanítod csodáid csodáid zöldillatú estén madár kinek ejtetted udvarára a vágyak útját nem talál és visszafordul önmagába szerelem első szerelem majd ócskán is visszavarázsol elsápadt virágnak hiszem a kút melletti körtefáról NYÁR susogott vagy a sör komló-fellegekkel bíbor-rum – hajnali öröm ébresztett engem roskadtam roskadoztam én pockosan mint a kéve hajoltak eldőltek nekem trombiták ütemére megsikálták a szelet is halott bozótok lelkét a nők s a trombiták ölét fényestől lelegelték tükrös uton szél a társam lelke halott bozótnak ragyogtam s a lakomában megkérdezték te jól vagy? HALDOKLÓK megpofoztak vért csöppentgettek hajamra a holtak ezres rengetegükből kiálltam visszafordultam lángoló kabátban talán az isten kapujától azért lökött el mert ekkora szüzesség bűn a teljes élet jele nélkül nem emel térdére engem MÉRGES angyal röpdösődik csillagos palástja csapkod hegytetőről vihar jön ránk nagy csikorgó hátgerinc RÉTEK ködében vadmadárcsapat sajog a tavon piros alkonyat valakik sétálnak ezüstprémesen sétálnék én is gyere énvelem JÉGBE fagyott vad sikoltoz január de sötét ország örömömet meggyilkolták meggyilkolták meggyilkolták DÉR csillog kék a rét gyöngyök angyala gyöpre lép kibontja fátyolát gyöngyök angyala délre megy fényesen lépeget fekete erdőkön át MINDEN régi mesterség pompázik új címerrel próféták mártírok szüzek szikrát csiholnak hamvvederrel királyok és miniszterek kötélen vezetnek négy egeret katonák ostort durrogatnak nőszagú kendőt lobogtatnak meztelen lovagolnak a ringyók költőn betyáron delejes magiszterháton tomporuk vánkosba süpped mint mikor vezércsillagok felhőkre ültek parasztok proletárok zsákban hozzák a világot és én ki életemben a sírok fölött dadogtam markomban földet viszek e föltámadott sorban ítéletem hogy őt kimondjam talán apám vagy asszonyom vagy csak egy sorstalan majom a végtelen homokban 1956-1958, 1974