Elmosolyodtam

Elmosolyodtam álmomban, a boldogságtól úgy ébredtem, könnyembe keveredtem, elképzelt, kivert aranyfogam, akár a hajnalcsillag, fájt fölöttem. Mintha bársonyra jár a szellő, mintha nyakról esik a muszlinkendő, úgy éreztem az üres ágyban, e félig rendezett halálban, mi a jövendő. Nélküledi jövendölésem elaltatott újabb mosolyra, cirógatott párnám csikossa, úsztam a víztelen vizekben, hinárosodott a mellem, hasam iszapos sűrü mély lett, lábam botladozva indult érted oda, a lekésett vonathoz, ahhoz a vörösorrú fekete gyorshoz, ahonnan mindig szembe találkozhatunk, álmainkban is mosolyoghatunk, ha nincs víz, vizzé változhatunk, ha nincs föld, földdé váltódhatunk, s kérdezgethetjük, mi lesz mivelünk, ki ér előbb halála mosolyához, kinek ki áldoz? Sírodba hullanék, lennék majd másvilági léted, hulladék lennék, hulladék, lehullanék teérted falevélnek gyászolók cipője sarkán, te, drágám, Drávám, Daccám és Havannám, hóviharom! engedd a képzelődést, hadd gondolkodjak, mi lesz mivelünk, ki ér előbb halála mosolyához, kit szeret legjobban a föld, élő gyertyával ki áldoz?