Kő a szivárványban

Kő voltam szivárványban, szivárványos az árnyam, fekete görcs a magvam, szív alakban, szivárványod hídjára dobtál, fönnmaradásra, bombát képzeltél alattam, mikor zuhantam, lábad előtt a földben magamat csillagnak hittem, mennyed emeleteit bejárva, kilyuggatva, lerántva, mondd meg nekem, te gyapjak furcsa szőke-fekete kentaurja, ki vagyok én, kő vagy bomba, csillag vagy szoknyád bolondja? De ne szólj semmit! olyan málé, bárdolatlan és ordenáré gyermek vagyok akár a gyermek, fogadj el gyermekednek! fiadnak, akit előbb szültél, mint te is e világra jönnél; csígass a teremtés előtt mint jövendő ködét a köd.