Boba átszállóhely

Ködben az erdő alja. A sárban úgy jár a kerék, mintha a föld is széthasadna, ha csillag veri szét. Viszi batyunk a sötét. Mire elérünk az első fáig süllyedünk, tág hasadék amit hasít a kerék, alulról foszforos gyökér világít, ásít lovaink hasaalja, vagyis hiszi ki rágondolja a szájuk sápadt belsejét, összehuzódva, vonulva Bobáig, pokrócba csavart nemzedék, süllyedünk alá fától fáig. A ló farkát meglengeti, száraz tölgyekből is szagot ver, a sár alatti sár alól valami olyan fényt csihol, akárha eldurranna fegyver. Ha ezt látná Apollinaire! bizony, nem lejtünk mi a jégen, ülésdeszkástól süllyedünk, nem jégtáncos a nemzedékem, nem gráciás a siheder, hanem gubancos, csatakos, mint ahogy mi megyünk otromba heréltjeink mögött kopott nyolcórai gimnáziumba, nyolc órától hideg pokolba.