Békességet!
| – óhajtottam kamasz koromban, |
| testi maszatban kormos szívemre gondoltam, |
|
| meszet oltottam oltalomban, |
| kaszát siklattam kígyó-nyomban, |
| és olyan békességgé lettem, |
| senki sem kivánhatná jobban, |
|
| dór-oszlopos házat terveztem, |
| két lányomat odasejtettem, |
| amint a Balatonban lassan |
| lépkednek hold-árnyékos esten, |
|
| én meg öregen lesek rájuk, |
| micsoda nők! de jó a lábuk! |
| nádat számlál az idősebbik, |
|
| mellettem, királynak királyné, |
| lehajtja fejét Nagy Istvánné, |
| kendőjét jobb oldalra tűzné, |
| ha nem tünődne a betűknél. |
|
| indulok hozzád betlehemmel, |
|
|
|