Következel? Következem?

Következel, következem… Furcsa ellenség tizedel meg, ha, ki majd rámlő, nem lelem. Kivel is verekedjek? Következel? Következem? Elég a féltő jóslatokból, mindenki méreggel itat, aki jósol! Ő az ellenség! Éji szörny védi belül s nem őt harapja e ketreccel közösülő kentauri nagy macskafajta. Rámerőszakol hangokat, ismerős hangok a homályból. Következel, következem… Párnám négy levele lesárgul. Akik elmentek túl korán, mert életük egy zseniális percébe beugrott a szörny, élhettek volna mint a másik, vagy akkor megtudták a titkot? s most bölcsebbek az összeszabdalt, bejegelt, fölpuffadt, lenyelt, tavaszba szivárgó halottak, hogy itt már élni nem lehet, s én meg még naívan tekintem, akár az anya gyermekét, zöldbe zsendülő földgömbjét az isten, hogy itt még élni érdemes, valaki hosszú, tarka sála alámterül, mint hosszú rét kikericslángú parcellája, valaki kigombolt gallérja az én kigombolt kockás ingem, valaki nőstényangyalt küld rám, hogy a mennyekkel szeplősítsen, valaki hamutalpú, kék cipőkkel kirug a tavaszba, valaki játékká lett mozdony-kerekét levágott kezével nekem gurgatja.