Jóslatok az újszülöttnek

Először a kéz Az éjszakából kihajlik   öt szirom a sorsvonal lehullik   homlokodra akár az első hajszál   virágot szaglászol számtalan   kézfogásodat számolod kisujjad ingajárását szívórád   alatt hüvelyked holdacskát tart hegyén   manók indulnak bejárni a holdat   mutatóujjad késhegyén a megcsalt szeretők kísértenek nagy barna éjt s a szőke felhő   átvicsorog középső ujjad platán-magasán   hol sátán székel eljegyzi gyűrűs ujjadat fiának   tenyeredből eszik vért sót húst kezemet   Másodszor a láb Míg a talp függőleges   habfehér leplet támaszt csak sírás van meg   álomnélküli alvás nincs semmi baj az emlő   kisüt hajnalban a nap-úton úszik fölötted találkozik   a meddő holddal égbolt irgalmából kiesve   kitagadva a madarak közül hová kezdjük a járást?   az első fáig háromszor nagyobb úton mint a hajósok háromszor bele   süllyedve a földbe minden föltámadáskor kitisztul   fölötted isten-arcom kezemből kikapcsolódva   tovább tovább cipőtlen a homok tepsimelegében tüskés   haraszton sohai hazaérkezésre lábnyomokért rajonganak a férgek   s ha víz is gyűlik itatónak jó a madárnak   Harmadszor a száj A csók meg a száj a bimbón   ugyanaz a csók meg a legelső szavak a csók   meg amit kihullatnak a fogak nyál és káromkodás   fölpattant zára lesz ez a száj lesz-e nyugalom hasadéka? minden   hozzá hasonlít levél rózsa hajó ablaka   kerekíti magát a szájhoz másik száj szájhoz átuszik fölötte az elfelejtett anyamell inni az ég lepárolt szeszét   úrnapi körmenet pipacsterítőjéről enni   négykézláb énekelni akarsz már nem szabad bújtatod   gyalázatomat a szökött katonát s néma leszel   a vallomásra csak kérdezel mire való?   így kerekül az Ó a Jaj a jó és rossz alkalomból karikázva   rozsdás elődei után   Negyedszer a szem A vonatablakból egy visszahökkent   lovashadsereg rogyik farára búzatáblák első patái égből   dőlnek hanyatt a fészekszemű fák sörényüket eresztik   visszafordul a hegy északi csúcsa keleté de a nemlátott arc kié?   a visszahökkent lovashadsereg gödörbe rogyó faráé talán könnyű   feledni de a belső méreg rézgálicszinű vonulása megmarad   de a behunyt szemmel látott utak mindig forgalmasak gyászom   fekete kendője szememen repülő kering a fölrepült legény   apám fölött sírom fölött megáll sírod fölött   esthajnal csillag áll ki harminchat évvel tulélsz   míg a belső méreg rézgálicszinű vonulása megmarad   s szemgödröd befelé lát halhatatlan kék vonulást mert   fölrobbanthatatlan mindétig atombomba-koponyád   Ötödször az agy Elpukkant szappanbuborékból   megjósolom magányodat magad leszel majd néha-néha   magad miatt leszel szabad olyan leszel majd néha-néha   megérzed boldogságomat mert velőm szürke omladéka   megszülte lányomat te voltál az elmondhatatlan   megjelentél nem mondod el miféle az elmondhatatlan   mert benned újra vágyra kel s várod míg velődből kipattan   új szád új arcod új magányod mikor a nyál és vérhabok   halott szivárványt írnak szádhoz   Hatodszor az öl Trágyagyűjtő üreg miattad   bókolok hazámból teérted járok idegen hazát   boldog aki anyával boldog akinek él az apja   dolgozik tíz hold liget ölén hogy   felejtsd örökös szegénységét a testnek eltalálj   a takaríthatatlan trágyagyűjtő üreghez tied   minden gusztustalan s fölkél a szerelem vörös nap   nemz új életet királyt királyfiaknak királyfiból   királyt az első viszketés ligetbe dől tekintet trágár   szó viszketés és minden egy halomba odagyűlik   kitárod súgja kitár-nélküled gitárod súgja elmulaszthatatlan   elfehérült ház máz és borzalom   Hetedszer a has Reggelire tejet eszünk kenyérrel   tízóraira semmit ebédre semmit uzsonnára semmit vacsorára   önmérgezésben görcsölünk fejünket letakarjuk fehér abrosszal   egyél apád fején teríts kiálts gyerekeidnek   tálalva van! én többet nem nyitom ki számat tányér   ne törjön össze ajkamon a mérges erdei trágyából habart   gombalevessel a mérges műlevessel ne törjön össze tányér ajkamon   görcsöt ne kapjon ajkamon kivül belül megmérgeződünk ha nem is   ettünk volna ebédet akkor is görcsöltünk volna-volna   akkor is megdöglöttünk volna