Családi csonka-kör

Férfiak Nyugalom a nyugalomban lovunk holdvilág-alomban balra esett Magyarország bal térdére horkol orkánt most tud igazán pihenni zöldleveles vizet inni vízből lószóval beszélni mint az apám olyan lenni Béla-apám-Magyarország sehonnai nem-mennyország mégis dér fölött világlott pirostetejű világot most már virágnyugalomban lomb a földre ömlött lombban magavágta diófában oszlik testamentumában László világít helyette énekké szelídítette apánk csuklócsontját újra hazasimogatja ujja kantárt csattant ujra nyergel az elveszett bőrnyereggel mi tudunk csak abba ülni apánk lelkével csücsülni együtt szállni elmerülni mint a szárnyasok elülni aztán szárnyatlan repülni édességtől keserülni   Asszonyok Három nő, három férfi, egy ló és csonka férfikör, halottait reméli vissza a tükör, s néha az élő is magát halottnak érzi, mikor arcát a tükör halott arcokkal nézi. Jaj, Erzsébet, Mária, Izabella, megijedtem, mert nevetek az őszi lombhullásos kertben három levéllel rámesett: egyik levél a körtefáról, másik a vadcseresznyefáról, a harmadik a diófáról – elsárgult mikor rámesett. Körtefa-korona, anyám, Erzsébet-napra hűlt tanyám, Mária, vadcseresznyefám, szegény álmaink mosolya, Bella, diófám, keserű, koporsóm azért ne legyél – rámesett három falevél, három asszonytól jött levél.