Széljelző alkonyat

Tüzes mennybolt, kemence-belső lesüllyedt sötétség fölött, Nap halálára gondolok, lombok feketednek, köpenyes árnyak lobognak fülkék körül, kagylóba küldöm szívem ideges dobaját, megvagy-e még? kérdez a szél, életem egyetlen társa legyél, A feneketlen szakadék közel túlságosan, túl a hegyen, valaki trombitál, indulok hozzád, arrafelé mérgeket kotyvasztanak, hasított patahegyen állva, tűz körül ráimbolyognak a kamrafalakra minden nap, széljelző alkonyatban, ég vörös lánya a szél, életem egyetlen társa legyél, pincéből fölcibált szüzeken innen, zsigereim vonzalma, májam, vesém nyugodalma, nem a két egymásmelletti fa, mely soha össze nem ér, s halotti gyertya világítja meg karinges águk közt az űrt, föltámad a szél, életem egyetlen társa legyél, hozzád indulok, ülő vándorok megvetett ágya, megfürdött rakodók patyolata, malac-álom jóllakott aratóknak, közelebb, közelebb jobban győzöm, bőröm alá nem fülelek, sem a szél, életem egyetlen társa legyél, te előbb hazaérsz, fonál gombolyodik lépted után, tüskére, szarvra, csipőre hiába fonódik a fonál, nem halhatok meg, mint az albérlők, idegenre hagyva dögöt, ideges szerveimet beleálmodom húsodba, szappanvirágod habossá kérődzi valaholi szél, életem egyetlen társa legyél.